Edward király, angol király
   Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
   A velszi tartomány.

Van-e ott folyó és földje jó?
   Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
   A pártos honfivér?

S a nép, az istenadta nép,
   Ha oly boldog-e rajt'
Mint akarom, s mint a barom,
   Melyet igába hajt?

Felség! valóban koronád
   Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
   Hegy-völgyet benne lelsz.

S a nép, az istenadta nép
   Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
   Megannyi puszta sir.

Edward király, angol király
   Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
   És néma tartomány.

Montgomery a vár neve,
   Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
   Vendégli a királyt.

Vadat és halat, s mi jó falat
   Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
   Hogy nézni is tereh;

S mind, amiket e szép sziget
   Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
   Túl messzi tengeren.

Ti urak, ti urak! hát senkisem
   Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!
   Ne éljen Eduárd?

Vadat és halat, s mi az ég alatt
   Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
   Belül minden nemes.

Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
   Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim -
   Elő egy velszi bárd!

Egymásra néz a sok vitéz,
   A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
   Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,
   Lehellet megszegik. -
Ajtó megől fehér galamb,
   Ősz bárd emelkedik.

Itt van, király, ki tetteidet
   Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
   Amint húrjába csap.

"Fegyver csörög, haló hörög,
   A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
   Te tetted ezt, király!

Levágva népünk ezrei,
   Halomba, mint kereszt,
Hogy sirva tallóz aki él:
   Király, te tetted ezt!"

Máglyára! el! igen kemény -
   Parancsol Eduárd -
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
   S belép egy ifju bárd.

"Ah! lágyan kél az esti szél
   Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
   Panasza nyög belé.

Ne szülj rabot, te szűz! anya
   Ne szoptass csecsemőt!..."
S int a király. S elérte még
   A máglyára menőt.

De vakmerőn s hivatlanúl
   Előáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
   Ez íge hallatik:

"Elhullt csatában a derék -
   No halld meg Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
   Nem él oly velszi bárd.

Emléke sír a lanton még -
   No halld meg Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
   Melyet zeng velszi bárd."

Meglátom én! - S parancsot ád
   Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegűl,
   Minden velsz énekest!

Szolgái szét száguldanak,
   Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
   A híres lakoma. -

S Edward király, angol király
   Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
   A velszi tartomány.

Ötszáz, bizony, dalolva ment
   Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
   Hogy: éljen Eduárd. -

Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal
   London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
   Ha bosszant bármi nesz!

Áll néma csend; légy szárnya bent,
   Se künn, nem hallatik:
"Fejére szól, ki szót emel!
   Király nem alhatik."

Ha, ha! elő síp, dob, zene!
   Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
   A velszi lakoma...

De túl zenén, túl síp-dobon,
   Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
   A vértanúk dalát.