Juhász Gyula: A démonhoz
Alszol, de élsz! Tudom, tudom jól. Te szálltál ki a mámoromból Egy szürke szerda hajnalán, Te gyújtogattál bús agyamban, Míg néztelek dermedt riadtan S jajgatva hívtam az anyám!
Alszol, de élsz! Te vársz a borban, Ha majd tiportan lenn a porban Üvöltöm: minden elveszett! Te vársz sötéten és ragyogva És elborult nagy homlokomra Vöröslőn írod föl neved!
Alszol, de élsz! Az éji csendben Fölébredsz és megállsz felettem, Szívemre szorítod kezed. Rád ismerek, mester, követlek S a csöndes és bús őrületnek Pallóján indulok veled!
Alszol, de élsz! Most néha ébredsz És versek lázas üteméhez Vered a taktust, csendesen, De egyszer, egyszer, szörnyű, tompa Taglóval sujtasz homlokomra S kioltod tündöklő szemem...
|